GYIK: Kérdések és válaszok
Ha nem Gyöngyösön lakom, akkor is tudsz tanítani?
Természetesen.
Mivel a technika ma már lehetővé teszi, így skypen keresztül is lehetőség van az órák megtartására. Ezt telefonon történő egyeztetés után tudjuk megkezdeni.
Ennek köszönhetően született már babánk Ausztriában és Németországban is. :)
Mikortól érdemes részt venni a foglalkozásokon?
Minél közelebb van a megfoganáshoz az első találkozásunk, annál több dolgot tud a kismama és kispapa megtanulni. Azonban mindenképpen érdemes legkésőbb a 20.hétig elkezdeni a tanulást.
A legjobb azonban az, ha már a babavállalás előtt tudatosan készül az ifjú pár, ha már időben elkezdik a felkészülést a gyermekvállalásra, a szülővé válásra.
Milyen időközönként érdemes látogatni a foglalkozásokat?
A heti egy alkalom az ideális, mert így folyamatos kontroll alatt van a baba is és a kismama is.
Akkor is érdemes látogatni az óráidat, ha az apuka erre nem nyitott?
Természetesen, hiszen elsősorban a te pocakodban van a baba, a te tested egy része, a te érzelmeiden keresztül létezik.
Az apuka csak nyer azzal, ha ő is jelen van már az elejétől, hiszen mire a baba világra jön, már ismerősként üdvözlik egymást, érzik egymás rezgését. És nem elhanyagoható, hogy a férfiaknak, mivel nem az ő testükben fejlődik a magzat, nehezebb a szülővé, apává válás. Ebben is segít a mentális magzatnevelés.
Úgy hallottam, hogy szülés felkészítést is tartasz. Ezt hogy kell elképzelni?
Ez így van, de csak azoknak tartok, akik a mentális magzatnevelést elsajátították, hiszen a szülés-születés felkészítését is erre építem.
Ezeken az alkalmakon az apukák is megtanulják, hogyan lehetnek valódi segítői társuknak és gyermeküknek ebben a fontos eseményben.